A weboldal személyre szabása és a legnagyobb többletérték biztosítása érdekében sütiket használunk. A sütik többek között a felhasználók viselkedésének elemzésére szolgálnak, hogy kideríthessük, miként javíthatnánk a weboldalunkon. A weboldal használatával Ön beleegyezését adja a fentiekhez. A további információkat megtalálja az adatvédelmi nyilatkozatunkban.



 

PrintMailRate-it

Rödl & Partner Magyarország

​Több mint 25 éve nyitottuk meg budapesti kirendeltségünket. Számunkra ismertek azok a kihívások, amelyekkel ügyfeleink piacra lépéskor szembesülnek. Ahhoz, hogy Ön és terve Magyarországon célba érjen, olyan szakértőkből álló csapatunkkal nyújtunk Önnek tanácsadást, amely a magyar piaci adottságokat saját tapasztalatából jól ismeri.
 
Cégcsoportunkat Magyarországon 1992-ben Dr. Bernd Rödl úr alapította, így ma már 30 éves tapasztalattal rendelkezünk az ország pénzügyi-, adó- és jogi szabályainak rendszerében. Ekként válhatott a Rödl & Partner az egyik első számú partnerévé a nemzetközi be­fek­te­tésekkel foglalkozó, német nyelvterületről érkező vállalatoknak, hiszen a cégcsoport ügyfelei a kezdetektől fogva egy Németországban már bizonyított társat tudhatnak maguk mellett.
 
Első székhelyünk Győrben volt, majd 1998-ban székhelyünket Budapest szívébe helyeztük át, így még jobban partnereink közvetlen közelében lehetünk.
 
Az irodánk, amely az Andrássy út egy patináns villája, kiemeli és hűen jelképezi a magyarországi könyvvizsgáló és tanácsadó társaságok között elfoglalt erős pozíciónkat.
 
Dinamikus fejlődésünknek köszönhetően ma már az angolszász tanácsadó cégekhez képest is reális és gazdaságos alternatívát jelentünk.
 
A Rödl & Partner cégcsoport Budapesten jelenleg több mint 100 munkatárssal rendelkezik, akik kiváló szaktudással és nyelvismerettel segítik elő partnereink fejlődését, terjeszkedését.

Lépjen velünk kapcsolatba


Publikációk

Brosúra Magyarország

A Rödl & Partner több mint 25 éve van jelen Magyaroszágon és járul hozzá az ügyfelei sikerességéhez a multidiszciplináris munkamódszere révén. Ismerje meg irodánkat és az átfogó szolgáltatásainkat.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre és értesüljön a legújabb adózási, jogi és gazdasági változásokról Magyarországon. 

Factbook

Rödl & Partner Factbook

Tudjon meg többet a Rödl & Partner gyökereiről, eszméiről és céljairól. A Rödl & Partner mint ügyvédekből, adó­ta­nács­adókból, vállalati és IT-tanácsadókból és könyv­vizs­gá­lók­ból álló társaság a világ 50 országában 107 irodával képviselteti magát. Ügyfeleink világszerte közel 5.260 munkatársunknak szavaznak bizalmat. Tovább (angolul) »
Skip Ribbon Commands
Skip to main content
Deutschland Weltweit Search Menu